A film Bernadette Chiracot (Catherine Deneuve) követi nyomon, férje, Jacques Chirac (Michel Vuillermoz) két elnöki mandátuma idején, vagyis 1995-től egészen Nicolas Sarkozy 2007-es megválasztásáig.

Ez most így nagyon szigorúan és unalmasan hangzik,de ez a film egyáltalán nem unalmas, sőt rettenetesen szórakoztató. Ez egy olyan éltrajzi film, amely vígjátéki elemekkel lett tarkítva, olyan elemekkel, amelyet maga az élet írt. Nemcsak Bernadette Chiracról szól, aki éleslátású, humoros karakterként jelenik meg a filmben, hanem mellette Jacques Chiracról is - aki egyébkén az egyik legnépszerűbb francia elnök volt - kapunk egy hogy is mondjam, hát nem túl szimpatikus képet. Egy olyan elnökről, aki olykor lenézte és csalta a feleségét, de azért elismerte, ha igaza volt. Csak szösszenetként jelenik meg egy jelenet erejéig, hogy voltak sikkasztási ügyei is, amelyből pont a felesége mentette ki. Ez a film azért is jó, mert meglátjuk a politikus, vagy éppen celebritás mögött a valódi embereket, akiknek ugyanolyan hétköznapi gondjaik vannak, mint nekünk. És ez jó, mert legalább mi se érezzük magunkat olyan nyomorultul, ha valami nem jön össze.

Bernadette a szemünk előtt alakult át a mellőzött, idősödő, elbújtatni való, sőt ciki feleségből diadalmas politikai dívává, akit már nem lehet megkerülni. Evolúciója sok korosodó, mellőzött vagy éppen otthon elnyomott nőnek adhat bátorságot, hogy nem alkonyult még le életük napja, mutassák meg egyéniségünket és nyugodtan mondják ki, ha van mondanivalójuk.

A film óriási előnye, hogy mindezt a humor útján képes bemutatni, úgy vicces, hogy közben véresen komoly, mert ezek a szituációk a mi életünkben is ott vannak. A mellőzöttség, a lenézettség, a nézeteltérések, az, hogy néha máshogy látjuk a helyzeteket. Ahogy idős korra újra keressük a helyünket a családi, munkahelyi, társadalmi hierarchiában. Ez a film egy kisebb kritika az akkori erősen férfiuralmú társadalom felé, ami napjainkban kissé konszolidálódott, de még mindig tart. Talán nem véletlen, hiszen a film egy nő Léa Domenach első filmje. Emiatt inkább a nők szemszögéből mutatja meg a politika és a mindennapok világát.

Nem tudok elmenni Catherine Deneuve fantasztikus játéka mellett, akinek egy arcrezdülésében benne van minden érzelem, amit az adott pillanatban érezni lehet. Hogy úgy mosolyog, hogy közben tudjuk, fájdalmat és elkeseredést érez, hogy úgy szúr oda egy-egy odaillő mondatot, hogy legszívesebben csettintenénk egyet és azt mondanánk, dejól megmondta. Persze ez a film íróit is dicséri.

Kinek ajánlom ezt a filmet?

Elsősorban idősödő, vagy épp életközépi válságban szenvedő nőknek, de mindenkinek erőt adhat, aki úgy érzi mellőzött vagy elnyomják. Valamint a francia vígjátékok szerelmeseink. Kellenek az ilyen filmek, ahol nőket is példaként szemlélhetünk, mert Bernadette Chirac példakép lehet sokunk számára.

10/10 pont