Visky András nyerte a Margó-díjat

Kitelepítés című regényével Visky András nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár megnyitóján adtak át.

Az első Margó x Erste #higgymagadban különdíjat pedig Szűcs Ádám vihette haza. A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 15. vasárnap estig várja a látogatókat.

Kilencedik alkalommal adták át a Margó-díjat a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megrendezett Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A 2015-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az első prózakötetes szerzőkre, és ezen keresztül is népszerűsítse a hazai kortárs irodalmat. Az elmúlt nyolc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, tavaly pedig Vonnák Diána kapta meg az elismerést.

A legjobbnak 2023-ban Visky Andrást választotta a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri. Visky András drámaíró, költő, dramaturg, egyetemi tanár. A Jelenkor Kiadónál 2022-ben megjelent Kitelepítés című regényében szereplő kisfiút kétévesen édesanyjával és hét testvérével egy lágerbe telepítik, a református lelkész apát bebörtönzik, az ő történetüket követheti végig az olvasó.

“A Kitelepítés az elmúlt évtized egyik legszebb és legfontosabb regénye, ami mögött jelentős drámaiírói és költői életmű áll. Visky András megtalálta a nyelvet ahhoz, hogy elbeszélje a nehezen elbeszélhetőt, családregényében a hit, a szeretetet és a szabadság segíti a borzalmak túlélését” - mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója.

“Egyetlen könyvként gondoltam rá, és egyetlen könyvként született meg. Regényt akartam írni, ez fontos, mert a regény világszerű műfaj. Márpedig engem egy gulág típusú láger rekonstrukciója érdekelt, mert ez a gulágtapasztalat formált engem. Az írás során az vált felszabadító felismeréssé számomra, hogy a munka elvégzése önmagában lélektapasztalat, és amennyiben nem jutok el a nyilvánosság előtt vállalható könyvig, még mindig jól jártam” - beszélt az alkotói folyamatról a Könyves Magazinnak Visky egy korábbi interjúban.

A döntőbe Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című krimije, valamint K. Varga Bence Repedések könyve című novelláskötete került.

A nyertes a díjjal nemcsak egymillió forintot, hanem egyedülálló mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A Margó-díj kiemelt támogatója, a Bookline idén is 15 millió forinttal járul hozzá a díjazott könyv népszerűsítéséhez, a könyvesmagazin.hu pedig egyenként 200 ezer forint értékű tárcasorozat lehetőségét ajánlotta fel a győztesnek és a két döntősnek. A Margó-díjas Visky Andrást a következő évben egy önálló esten is láthatja a közönség Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében.

Idén először adták át az Erste támogatásának köszönhetően a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat. A legjobb tízből az Erste választotta ki azt a szerzőt, akinek története leginkább megtestesíti a #higgymagadban faktort. A különdíj történetének első győztese Szűcs Ádám A játék neve: Budapest című regényével.

„Az Erstében mi nap mint nap rengeteg #higgymagadban sztorit látunk: ha hiszel magadban és van egy bank, aki hisz benned, abból fantasztikus történetek tudnak kikerekedni. Ezzel a különdíjjal szeretnénk arra bíztatni még több embert, hogy higgyenek magukban és vágjanak bele – pont ahogy Szűcs Ádám is tette. Ádám azért is egy kiváló megtestesítője a #higgymagadban faktornak, mert amellett, hogy inspiráló az ő írói útja is, egy olyan regényt alkotott, amit olvasva rájövünk, hogy tényleg mindent elérhetünk, ha hiszünk magunkban és a szemünk előtt lebegő célban” – mondta a díjátadón Blaumann Debóra, az Erste marketing és PR vezetője.

2023-as Margó-díjra összesen 34 nevezés érkezett, a legjobb tíz könyvet a Könyves Magazin szerkesztőiből álló szakmai előzsűri választotta ki:

            Aradi Péter: A csend, amire vágytál (Kalligram)

            Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod (Prae Kiadó)

            Gaál-Nyeste Katalin: Bőr - A testünk nem alku tárgya (Parnasszus)

            Gleb Anitta: Pálok (Szépirodalmi Figyelő Alapítvány)

            Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia (Athenaeum)

            K. Varga Bence: Repedések könyve (Fiatal Írók Szövetsége)

            Kecöli K. Gergő: Könnyű álmok utcája (Kalligram)

            Szűcs Ádám: A játék neve: Budapest (Lampion Könyvek)

            Török Ábel: A gonosz erdő meséi (Animus)

            Visky András: Kitelepítés (Jelenkor)

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár egészen október 15. vasárnap estig magyar és külföldi könyvbemutatókkal, dedikálási lehetőséggel, és különleges zenei-irodalmi produkciókkal várja az érdeklődőket a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.