Boros Misivel indult útjára a Nemzeti Tehetség Program idei kampánya

Támogassuk közösen a jövő tehetségeit!

„99 % tehetség, 1 % adó” szlogennel és a fiatal zongorista tehetség, Boros Misi védnökségével indult útjára a Nemzeti Tehetség Program (NTP) idei kampánya. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón bejelentette: idén a közösségek állnak az NTP kampányának fókuszában. A program megvalósítására a nehéz gazdasági helyzet ellenére a tavalyihoz hasonlóan magas összeg, 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre. Emellett az adózók idén is segíthetik a tehetséges magyar fiatalokat személyi jövedelemadójuk „második” 1%-ának – a 1823-as technikai számra szóló – felajánlásával.

Magyarország kormánya elkötelezett a tehetségek támogatása mellett: évről-évre kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Tehetség Programra annak érdekében, hogy minden tehetséges fiatal támogatáshoz jusson a pályázati forrásokon keresztül – mondta Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. Hozzátette: tehetségeink hazánkat formálják, jövőnket alakítják; közös nemzeti érdekünk és hosszú távú befektetésünk a fiatalok felkarolása és tehetségük kibontakoztatása. Az államtitkár hangsúlyozta: az egyéni pályázatok mellett különösen nagy figyelmet fordítanak a szervezetek, egyesületek és intézmények tehetségtámogató munkájára. A közösségek tehetséggondozó szerepe és szakmai munkája ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy kiemelkedő fiataljaink kibontakoztathassák képességeiket és eredményeket érhessenek el. Hornung Ágnes beszélt arról is, hogy emiatt is kerültek a Nemzeti Tehetség Program idei kisfilmjeinek – és ezáltal kampányának – fókuszába a tehetségeket segítő közösségek.    

A Program idei 1%-os kampányának védnöke Boros Misi, Junior Prima díjas zongoraművész, aki az eseményen azt hangsúlyozta, a tehetség ajándékának valóra váltásához az elhivatottság és kitartás mellett nélkülözhetetlen a család, a tanárok és az egész ország támogatása, amely számára is erőt ad a gyakorlásban és a fellépések során. 

A Nemzeti Tehetség Program költségvetési forrásból és az adózók 1%-os felajánlásából támogatja a legkiválóbb magyar fiatalokat határainkon innen és túl. Magyarország Kormánya minden évben jelentős összeggel egészíti ki költségvetési forrásból a Nemzeti Tehetség Program céljaira fordítható keretet. Minél több adófelajánlás érkezik be, annál magasabb a rendelkezésre álló összeg, és annál több fiatalt támogathat a Program. A Nemzeti Tehetség Program elmúlt 14 évében már közel 19 000 pályázat kapott támogatást, összesen mintegy 33 milliárd forint összegben. A Program támogatásaival évente 300-350 ezer magyar fiatalt segítenek óvodáskortól fiatal felnőttkorig.

Bárki nyilatkozhat úgy, hogy személyi jövedelemadója „második” 1%-át a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlja fel, ezzel is segítve a jövő tehetségeit. Az adóbevallás során a rendelkező nyilatkozaton a Nemzeti Tehetség Program technikai számát kell feltüntetni, amely 1823. A program indulása óta az adófizetők összesen több, mint 17,5 milliárd forint összegű felajánlást tettek a Program céljainak megvalósulása érdekében.

Segítsük együtt a jövő tehetségeit!

Hivatalos weboldal itt,   Facebook itt,   Instagram itt.