7. Magyar Ízek Vására 2014

Helyszín: 
Időpont: 
2014. március 29. 0:00 - szombat - 2014. március 30. 0:00 - vasárnap

Március 29-30. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Ízek Vására a Millenáris „B” csarnokában, amelynek idei központi témája a minőségi kézműves tejtermékek, azon belül is a sajtkészítmények. A korábbi hagyományokhoz hűen az eseményen hazánk 150 kistermelője képviselteti magát, akik többek között olyan különlegességekkel készülnek majd, mint az igazi házi készítésű túrórudi, a különféle bivalytej készítmények, vagy a frissen köpült vaj.

2014 tavaszán a magyar nemzeti konyha hagyományőrző nagyköveteként a tejtermékeket, azon belül is a sajtkészítményeket állítja a figyelem középpontjába a Magyar Ízek Vására. 150 kiállító közül, mint egy 30 sajtmester, 72 ezer liter tej felhasználásával, megközelítőleg 6000 kg sajttal és különleges kézműves tejtermékek széles skálájával készül a Vásár látogatói számára.

A szervezők számos színes színpadi programokkal kívánják bemutatni a tej különféle felhasználási módját, így a látogatók megismerkedhetnek többek között a vajköpülés, a jó minőségű aludttej és a házi túrórudi elkészítésének fortélyaival. Emellett számos konyhai praktikával és titkos recept ötlettel is szolgálnak a minőségi kézműves sajtok kedvelőinek a helyszínen.

Európa egyik igen komoly hagyományokkal rendelkező alapvető élelmiszere, élettani hatásai kiemelkedőek, Magyarország mégis sereghajtó a fogyasztásban. Éppen ezért szerettük volna bemutatni, hogy milyen sokszínű felhasználási lehetősége van a tejtermékeknek és milyen az igazi, minőségi háztáji sajt. – mondta el Pap Krisztián a Vásár főszervezője.

A színpadi bemutatók mellett a hétvége kiemelt programja a Borjour Zenit rendezvény lesz, melynek keretén belül magyar szőlőfajtákból készült borokat mutatnak be a Vásárra kilátogató közönség számára.