A Pannónia artmozija a tavaszt Pedro Almodóvar válogatott rendezéseivel búcsúztatja, mely során 1983 és 2006 közötti műveiből válogatunk.
Több mint 200 ezer hazai gyermek kap idén is egészséges reggelit.
Az Európai Mézes Reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. A program elsődleges célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait, megismertesse a gyerekekkel a méhészet jelentőségét és a méhek nélkülözhetetlen szerepét az élet fenntartásában. Az esemény keretén belül idén is országszerte közel 1000 helyszínen, több mint 200 000 diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.
Az idei központi eseménynek a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont. A rendezvényen részt vett Dr. Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete, Dr. Nagy István, agrárminiszter, Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke, valamint Mészáros Dezső, a SIÓ-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.
„Teremtett világunk megannyi építőelemből áll össze tökéletes egésszé, és ebben a komplexitásban a méheknek kiemelt szerep jut. Munkájuk, az az ökoszisztéma-szolgáltatás, amit adnak, pótolhatatlan, a méhek és a méhészek nélkül a világunk nem fenntartható. A magyar a méz az egyik legjobb, egyet jelent földünk legjavával. A Mézes Reggeli nem titkolt célja pedig, hogy ösztönözze a hazai mézfogyasztást, amely most átlagosan 1 kg/fő/év” – hívta fel a figyelmet Dr. Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető továbbá kiemelte, a méhek csodálatos tevékenysége nem csupán a mézben jelenik meg, hanem a beporzásban is, ami nélkül nem lenne termés és nem lennének élelmiszerek. Nagy István kitért arra is, hogy a méhészek és a fogyasztók védelme érdekében Magyarország már évek óta szorgalmazza, hogy az Európai Unióban szigorítsák a mézkeverékek származásának a megjelölését.
„A mi szakmánk jövője attól is függ, hogy ma a gyermekek mit gondolnak a mézről és a méhekről, mit tanítunk nekik a méhek fontosságáról és a beporzásról, mi a méhészek munkájának a jelentősége, hogyan készül a méz. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy az egészséges táplálkozás mennyire fontos, és ennek szerves része a méz. A méz nem csak édesség! Annál sokkal több! A termelői méz pedig olyan érték, amely elsősorban az egészségünk védelmét szolgálja” – összegezte Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.
Hazánk egyik legnagyobb gyümölcslégyártója az egészséges táplálkozás jegyében idén is több mint ezer doboz gyümölcsitallal támogatja a Mézes Reggeli programsorozatot. A SIÓ hosszú ideje elkötelezett a fenntarthatóság mellett, és különböző – akár 15 éve működő – programokon és aktivitásokon keresztül támogatja a környezethez és társadalomhoz kapcsolódó releváns ügyeket. A gyümölcslégyártó és az OMME két évvel ezelőtt kötött együttműködésének legfőbb célja minél szélesebb körben megismertetni azokat a lehetőségeket, amelyekkel – például méhlegelők telepítésével – bárki tehet a méhállományok nagyszámú fogyatkozása ellen.
„Jogosan merülhet fel mindenkiben a kérdés, hogy egy gyümölcslégyártónak vajon mi köze lehet a beporzókhoz? A válasz egyszerű: a méhek munkája a mi működésünkhöz éppúgy elengedhetetlen, hiszen nélkülük nem teremne őszibarack, meggy vagy éppen alma – tehát mindaz, ami zamatos gyümölcsleveink legfontosabb alkotóelemét jelenti. Tudatos hazai vállalatként éppen ezért feladatunk, hogy kortól függetlenül valamennyi fogyasztónk figyelmét felhívjuk a méhek megóvásának fontosságára. Emellett megmutatjuk, hogyan tehetnek egyszerűen e nemes cél elérése érdekében, hiszen a legapróbb cselekvés is számíthat” – mondta Mészáros Dezső, a SIÓ-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.