Orosz Zenei Fesztivál 2021

A programsorozat három városban – Budapesten, Debrecenben és Tihanyban – zajlik október 1. és 12. között.

A Kölcsey Központ Nagytermében tartott sajtótájékoztatót az Orosz Zenei Fesztivál a debreceni koncertek társszervezőjével, a Kodály Filharmónia Debrecennel közösen.

Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit és megköszönte Kállai Ernő hegedűművész, a fesztivál fellépőjének zenei közreműködését, melyet a tájékoztató elején adott: az október 1-jén és október 4-én is felhangzó hangverseny műsorából, Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyéből egy részletet. A Kodály Filharmónia igazgató-művészeti vezetője elmondta, hogy 2021-ben negyedik alkalommal rendezik meg az Orosz Zenei Fesztivált, s hogy a debreceni programok társszervezője a kezdetektől fogva a Kodály Filharmónia Debrecen, s minden évben a Kodály Filharmonikusok adják a szimfonikus nagykoncertet a Zeneakadémián is. Tavaly a fesztivál jórészt elmaradt, Debrecenben teljesen, ezért külön öröm, hogy idén megvalósulnak a programok, és a Kölcsey Központban, valamint Zeneakadémia Nagytermében tartott két hangversenyre már elővételben elkelt minden jegy.

Szabó Marcell zongoraművész, a fesztivál alapító-művészeti vezetője ismertette, hogy az idei évben Csajkovszkij lesz a fesztivál programjának fókuszában. Az orosz szerző születésének 180. évfordulóját 2020-ban ünnepeltük, de tavaly csak ízelítőt kaphatott a közönség Csajkovszkij műveiből. Ezért idén a teljes program október 1–12. között „Csajkovszkij 180+1” mottóval lesz hallható három városban – Budapesten, Debrecenben és Tihanyban. A programokat úgy állították össze, hogy minden koncerten más és más hangszer legyen a középpontban, így a szimfonikus zenekar mellett a hegedű, hárfa, orgona és zongora szólóval hallhatjuk az orosz mesterek műveit olyan kiváló művészek tolmácsolásában, mint Kállai Ernő (hegedű) a Kodály Filharmonikusok, Razvaljajeva Anasztázia (hárfa), Mészáros Zsolt Máté (orgona), Pregun Tamás, Balogh Ádám és Szabó Marcell zongoraművészek, Kollár Imre karmester. A fesztiválon sor kerül egy különleges, három részből álló koncertsorozatra is Zongoramaraton címmel: Debrecenben a Kölcsey Központban és Budapesten a Pesti Vigadóban. A három hangversenyen, kétzongorás, négykezes és szóló darabokat hallhatunk Balogh Ádám, Pregun Tamás és Szabó Marcell zongoraművészek közreműködésével, előadásukban orosz történetek rajzolódnak ki. A fesztivál hosszútávú együttműködéseket kötött az Országos Idegennyelvű Könyvtárral, az Orosz Kulturális Központtal, a Tihanyi Bencés Apátsággal, a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeummal. A fesztivál művészeti vezetője szót ejtett a kísérőprogramokról, például a Csajkovszkij leveleiből összeállított felolvasóestről, és az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum által összeállított Csajkovszkij-kiállításról. Szabó Marcell felhívta a figyelmet arra, hogy a www.ozf.hu oldalon a fesztivál minden programja megtalálható. S a jövő terveibe is beavatta a sajtótájékoztató résztvevőit: jövőre Szkrjabin lesz a fókuszban, 2023-ban pedig ismét Rachmaninov, mert születésének 150. évfordulója lesz akkor.

Kollár Imre, a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere elmondta, hogy fantasztikus dolog és egyben kihívás egy zenekar számára, ha már az évad elején egy ilyen fesztiválon, ilyen kivételes műsorral jelentkezhet. Az Orosz Zenei Fesztivál olyan, mint egy kincsesbánya, mert az orosz klasszikus zene egy kimeríthetetlen forrás, melyből még a hozzáértők, a gyakorló zenészek is csak egy kicsi részt ismernek. A magyarok különösen jól rezonálnak az orosz zenére, az orosz művészetekre – állapította meg a karmester. Külön örömét fejezte ki, hogy a fesztivál az orosz zenével kapcsolatos régi berögződésektől elrugaszkodik, tiszta lapot kínálva az orosz zene megismeréséhez.

Kállai Ernő hegedűművész örömét fejezte ki, hogy a már tavalyra is tervezett hangversenyt most elő tudják adni a Kodály Filharmonikusokkal. Debrecenben először játszik, de a zenekarral és Kollár Imre karmesterrel is többször együttműködött már, főként Csajkovszkijdarabokat bemutatva. Nagyon várja a debreceni és budapesti hangversenyt is, mert régen volt olyan alkalom, hogy teltház előtt tudott játszani. A programon szereplő D-dúr hegedűversenyről elmondta: az egyik legérzelemdúsabb, legromantikusabb, legvirtuózabb mű. Benne van a szenvedés, a keresés, a boldogság, mindez váltakozva. Nem véletlenül vált tehát a közönség egyik kedvencévé.

Debrecenben már a Zene Világnapján, a fesztivál előnapján ünneplünk: ma este felhangzik tehát Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye a szerző másik ismert művével, a VI. Patetikus szimfóniával együtt Kállai Ernő és a Kodály Filharmonikusok előadásában Kollár Imre karmester vezényletével a debreceni Kölcsey Központban, majd október 4-én ugyanez a műsor a Zeneakadémia Nagytermében is várja a közönséget. Debrecenben a Kölcsey Központ és az Apolló mozi ad helyet az eseményeknek, a koncertek mellett itt is – a többi fesztiválvároshoz hasonlóan – kiállítással, valamint Debrecenben a Prokofjev: Rómeó és Júlia balettfilm-vetítéssel várják a közönséget – zárta le az Orosz Zenei Fesztivál sajtótájékoztatóját

Somogyi-Tóth Dániel, még egyszer felhívva a figyelmet arra, hogy a ozf oldalon minden információt megtalálnak az érdeklődők a budapesti, debreceni és tihanyi programokról.