A múzeumon belül új helyszínen, új koncepció alapján átrendezve látható a Szépművészeti Egyiptomi Gyűjteményének állandó tárlata. A fáraók korának művészetét bemutató kiállítást a múzeum rövidesen kezdődő bővítési munkálatai miatt kellett a mélyföldszinti kiállítótérből átköltöztetni a Dór csarnokba, ahonnan az elképzelések szerint 2011 folyamán kerülnek vissza a műtárgyak megszokott helyükre.

Időpont: 
2010. június 2. 0:00 - 2010. június 6. 0:00

A június 2-6-a között megrendezendő I. Turisztikai Olimpián nemcsak sportversenyekkel találkozhat a résztvevő és érdeklődni vágyó, hanem Kulturális és Szakmai programokkal is.

Időpont: 
2010. március 12. 0:00

Csillagok, csillagok címmel rendezvénysorozatot szervez a Pécs-Baranyai TIT a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A sorozat első eseménye március 12-én lesz az Apáczai Csere János körtéren.

Helyszín: 
Időpont: 
2010. március 4. 0:00 - 2010. március 7. 0:00

Az Utazás kiállítással idén 33. alkalommal repülhetjük körbe akár 1 nap alatt a Földet. Ezúttal 25 ezer négyzetméteren 7 kiállítás, közel ezer kiállítója, mellett három napon át a kísérőprogramok kavalkádja, igazi fesztiválhangulat várja a közönséget.

Helyszín: 
Jegyár: 
700 Ft, 350 Ft (diák/nyugdíjas), 300 Ft (csoportos), 1500 Ft (családi)
Időpont: 
2010. március 12. 0:00 - 2010. március 21. 0:00

2010. március 12-19. között az Európa Bélyegfesztiválon világritkaságokat bemutató bélyegkiállítással várja az érdeklődőket a budapesti Bélyegmúzeum és a Magyar Posta Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában.

Időpont: 
2009. december 3. 0:00 - 2010. május 2. 0:00

Arcfiatalítás tornagyakorlatokkal, időutazás a 3D segítségével, képességfejlesztő játszóház gyerekeknek, Csillagsakk a zseniképző Polgár Apukával. A 100 Csoda kiállítás, a 100 mai magyar fejlesztést és találmányt kiegészítve, speciális, tematikus hetekkel folytatódik egészen májusig, Budapesten a Párisi Udvarban, a Ferenciek terén.

Oldalak