Több mint száz filmvetítéssel, plakátkiállítással ünnepli 15 éves fennállását Európa legkisebb mozija, a Cirko-Gejzír. A rendezvény alatt árverezésre kerül az Ádám almái című film plakátja is. A licitálók egy különvetítés alkalmával nézhetik meg a dán-német vígjátékot.

Martin Csaba egy ízig-vérig amatőr filmet rendezett meg, hiszen pénz, profi színészek és stáb nélkül forgatott egy 105 perces filmet HD videóra (bár én a 89 perces verziót láttam). Az eredmény felemás érzéseket kelt bennem, mindenesetre kikapcsolni nem akartam a lejátszót közben.

Sajnos az első két rész színvonalát még mindig nem sikerült utolérni, de a harmadikét jócskán felülmúlták. A jövőben járunk, fekete szenny mindenfelé, a gépeké a Föld nagy része. Nem Schwarzenegger a főszereplő, hanem Sam Worthington és az új Batmant is alakító Christian Bale.

Nem igazán szeretem a II. világháborús filmeket. Valószínű, mert magát a háború ötletét ellenzem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne készültek volna számomra is élvezhető jó filmek. A Kelly hősei vagy A halál 50 órája igazán izgalmasak. De mindegyik csak férfiakról szól. Elég ebből a diszkriminációból! Hol voltak ekkor a nők? A Kémnők című francia filmből ezt most megtudhatjuk.

Idén a Watchmen után a második olyan film kerül a mozikba, ami egy húzónévvel (mítosszal), gigantikus rajongói táborral és jó pár filmadaptációval rendelkezik. A Star Trek egyben épít az előző filmekre és egyben egy új irányvonalat is megad Gene Roddenberry csodálatos világában.

Oldalak