A tavalyi Imázsia Filmnapok folytatásaként idén május 24-28. között rendezik meg a 2024 Imázsia Kínai Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az ősi mesterség legjobbjai a HISTORY új műsorán csapnak össze.
Nyári meglepetésként a Fix Tv és az Újnyugat Irodalmi Kör a legnagyobb videómegosztó portálon hozzáférhetővé tette a „Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával” című televíziós műsor első adását, még 2015-ből.
Rövid tesztidőszakot és technikai tökéletesítést követően a UPC előfizetői most már élesben, és ki-ki a maga által szabadon választott időpontban tekintheti meg az Epic Drama kosztümös és történelmi filmes szériáit, kaland-, akció-, vagy éppen krimisorozatait.
2019. szeptember 13-21., Miskolc - 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál.
Dokumentumfilm vizsgálja a Benjamin Franklinnél, valamint a Jamestownban lelt több évszázados csontok titkait.
A film a fesztiválon lesz először látható a hazai közönség számára.