MOVE Week 2014

Időpont: 
2014. szeptember 29. 0:00 - hétfő - 2014. október 5. 0:00 - vasárnap

Immár harmadik alkalommal rendezik meg az Európa-szerte egyre népszerűbb, testmozgást támogató eseménysorozatot, a MOVE Weeket, ebben az évben 2014. szeptember 29. és október 5. között.

Az Európai Unió által támogatott projekt célja, hogy 2014-ben 1 millió európai állampolgár mozogjon a MOVE Week sportrendezvényein. Számos sportszervezet, egyetem, iskola és lelkes önkéntesek segítségével az események ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak az érdeklődők számára.

Az egészségfejlesztő testmozgás népszerűsítése az Európai Unió fontos prioritása, amely a szabadidősport területén valósulhat meg. A mozgás és a MOVE Week népszerűsítésében a Magyar Szabadidősport Szövetség elsődleges szerepet vállalt a kezdeményezés gazdája, a Nemzetközi Sport és Kultúrális Szövetség (ISCA) hazai partnereként.

A szövetség elnöke, Czene Attila szerint:

"Nagyon fontosak az ilyen jellegű kezdeményezések. A Magyar Szabadidősport Szövetség örömmel támogatja a MOVE Weeket 2014-ben is. Az idei Kihívás Napja remekül sikerült, amely során százezreket mozgattunk meg az országban. A MOVE Week célkitűzése nagyon hasonló: minél több ember mozogjon Európában a saját örömére és egészségére."

A hét egyik kiemelt eseménye lesz a Szövetség által rendszeresen megrendezett Szépkorúak Testébresztő Fesztiválja, amely idén 2014. október 1-jén, Cegléden várja a résztvevőket.

A MOVE Week népszerűsítésében együttműködő partnerek a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Diáksport Szövetség és a Testnevelési Egyetem, amely szervezetek számos sportolási lehetőséget nyújtó esemény megrendezésével járulnak hozzá a szabadidősport népszerűsítéséhez és ezáltal a MOVE Week eredményességéhez.

Az esemény fővédnöke Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár.

A MOVE Week-ről és annak programjairól bővebben az alábbi felületeken találhatóak információk: hungary.moveweek.eu