Mesterkurzus a Vígszínházban

Helyszín: 
Időpont: 
2014. június 15. 19:00 - vasárnap

A Vígszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatósága tudatja, hogy Cserhalmi György váratlan megbetegedése miatt a Lear király 2014. június 15-i, vasárnap esti előadása elmarad. Helyette Pownall Mesterkurzus című színműve kerül színre.

David Pownall: Mesterkurzus című színművét - Cserhalmi György rendezésében, Gáspár Sándor, Kuna Károly, Derzsi János, László Zsolt szereplésével idén februárban mutatták be Székesfehérváron a Kozák András Stúdióban.

Az 1948-ban játszódó történet egyszerű: Sztálin és Zsdanov, a nagy Szovjetunió teljhatalmú urai, a Kremlbe hívják a nyugati világot is megjárt világhírű Prokofjev és a fiatal és ambiciózus nagy zenei tehetség Sosztakovics zeneszerzőket. Célja, hogy a küszöbön lévő I. Zenei Kongresszusra a Párt politikai érdekének megfelelő irányvonalat képviseljen majd a két művész. Nyakalják a vodkát, és a vendégeiket is erre kényszerítik. A művészet és zene társadalmi funkciójáról provokálnak vitát, valójában Prokofjev és Sosztakovics megalázása a céljuk. A történet újabb és újabb váratlan fordulatot hoz. Sztálin kedvenc grúz népdalát énekelteti velük, majd az az ördögi terv fogan meg agyában, hogy szerezzenek együtt zenét… Sztálint bosszantja, hogy hiába övé a hatalom, a zenei tehetségüket nem tudhatja a magáénak. Zsdanov mellette tehetségesebb muzsikusnak tűnik föl, aki azonban eltékozolta mindezt a politikai hatalomért. David Pownall művében mesterien keveri a humort a gyilkos szatírával, sőt néha tragikus hangot is megüt – de a végére mégis a művészet magasztosul föl az eszement politikával szemben. Londonban 1983-ban mutatták be az Old Vic Theatre-ben, magyarul először Székesfehérváron a Kozák András Stúdióban volt hallható.

David Pownall: Mesterkurzus
Szereplők:
Sztálin: Gáspár Sándor
Zsdanov: Kuna Károly
Prokofjev: Derzsi János
Sosztakovics: László Zsolt
Látványtervező: Bukta Imre, zeneszerző: Bujdosó János
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező: Cserhalmi György