Február 11-én, 18. 00 órai kezdettel Dr. Beer Miklóst, a váci Római Katolikus Egyházmegye püspökét láttuk vendégül az Óbudai San Marco Szabadegyetem soron következő előadásán, rendezvénysorozatunk már jól megszokott és bevált helyszínén, az Óbudai Művelődési Központban.

Dr. Beer Miklóst 1966-ban szentelték pappá Esztergomban, majd Zuglóban és Kőbányán lett káplán, 4 év múlva pedig már Márianosztrán önálló lelkipásztorként tevékenykedett. 1979-től az Esztergomi Szemináriumban filozófiát is tanított. 1997-től az Esztergom –Belvárosi plébániára kapott beosztást, majd 2 év múlva Paskai László bíboros kinevezte a Szeminárium rektorává és egyben a Hittudományi Főiskola főigazgatójává. 2000 áprilisában II. János Pál pápától címzetes püspöki és esztergomi segédpüspökké rangot kapott, majd ugyanezen év májusában püspökké szentelték az Esztergomi Bazilikában. Dr. Beer Miklós 2003 májusától a váci Egyházmegye püspöke; a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaként az egészségügyért, papnevelésért és az egyházi zenéért felelős.

A mosolygós, rendkívül közvetlen, sportos, igazán modern gondolkozású egyházi vezető Don Bosco szellemiségét követve hivatásának fő feladatának tartja a gyermekekkel való foglalkozást, a papnevelést, de az ő nevéhez fűződik a váci egyházmegye területén a kifejezetten egészségügyi célzatú kórházi lelkigondozói szolgálat beindítása is, illetőleg ennek a kezdeményezésnek a kiterjesztése az ország több kórházára is. A püspök úr folyamatosan szorgalmazza a betegek testi gyógyításán túl a lelki gondozás elengedhetetlen fontosságát is, amely tapasztalata szerint nem csak kizárólag a beteg emberek számára, hanem a rendkívül túlhajszolt egészségügyi dolgozóknak és az aggódó hozzátartozóknak egyaránt óriási segítséget nyújt.

Ebben a vonatkozásban jelent meg nemrégiben a püspök úrnak a nagy sikert aratott, Élet,hit,lélek című könyve, amellyel a közelmúltban elhunyt Polcz Alaine-nel és Sajgó Szabolccsal közösen írt.

A püspök úr örömmel fogadta el felkérésünket előadása megtartására: több ponton is kötődik kerületünkhöz, többek között kiváló viszonyt ápol a helyi szalézi rendházzal, melynek ünnepélyes felavatása is nevéhez fűződik.