Második naptól kezdve, amikor útnak indulunk, most már én megyek elöl. Ha a férjem van elöl, nem lát engem.  A 4-5. napon estefelé, hazafelé jövet pár méter volt a szálloda bejáratáig, amikor két serdülő fiú a férjem előtt egymásnak esett, hogy elvonják a figyelmét. Szerencsére, résen volt és  a harmadik srác nem tudta levenni a hátizsákot férjem válláról. Ettől eltekintve nem volt problémánk a hátizsákokkal, emberekkel.

Az utolsó három hétben készültünk az utazásra, de semmi sem volt biztos, az sem, hogy időben ideér az „egyetemi felvételről a hivatalos papír ”, ami aztán kinyitja előttünk a mennyország kapuját.

Hogy mindketten – férjem és én is - nyugdíjasok lettünk, nemcsak elméleti kérdésként merült fel a „hát most mit csináljunk?” Én még végig se gondoltam az egészet, amikor férjem már kitalálta, hogy egyik régi álmát megvalósítja: kimegy Indiába jógát tanulni meg egy kis szankszritot hozzá.