„Volt egyszer egy Kaposvár”előadás-sorozat a Gödör Klubban

Jordán Tamás önálló estje.

„Volt egyszer egy Kaposvár” címmel indította útjára színházi sorozatát a Gödör Klub, amely a ’80-as évek legendás kaposvári színházának alkotóit szólaltatja meg. A sorozat következő előadásán, a Spicc Színpadon 2016. október 30-án, Jordán Tamás, József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke című estjét láthatják.

A Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben címet viselő írás József Attila személyes vallomása magáról, kétségeiről, az elveszettségéről. József Attila 1936 májusában, a Japán kávéházban maga elé tett egy füzetet és nekilátott teleírni azt. Akkoriban, mint neurotikus beteg, Gyömrői Edit kezelése alatt állott. A pszichoterápiában ma is használatos eszköz a beteg írásainak elemzése. Ilyenkor az a feladat, hogy a páciens írjon ki magából mindent, írjon megállás nélkül, ha nem jut eszébe semmi, akkor is írjon, ha mást nem, olyan szavakat, melyek az előző szóról jutnak eszébe. Ezért a „szabad ötletek” kifejezés a címben. Két ülésben - mert az írást később otthon fejezte be.

Meghökkentő őszinteséggel vall József Attila és ezt Jordán Tamás ugyancsak meghökkentő módon adja elő. Hogy mi a meglepetés, azt az előadás nézői tapasztalják majd.
Jegy elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft