A Margó margójára

Öt nap, harminc program, nyolcvan író és hatezer néző, ez az idei Margó Irodalmi Fesztivál számokban.

Szerencsére az irodalom ennél sokkal szórakoztatóbb. Ismét belelapoztunk a városba, itt megnézhető egy kis emlékfoszlány. Harcsa Veronika nyugatos költők versei köré épülő Lámpafény estjével, Térey János vendégszereplésével sikeresen zárult az ötödik Margó Irodalmi Fesztivál.

Az 5 napon át tartó ingyenes programsorozat, amit a Bookline ötödik éve támogat,  közel 30 programján 80 író és 6000 néző fordult meg. Az irodalmi fesztiválon a Petri György emlékére megvalósított esten, többek között Kemény István, Erdős Virág és Závada Péter közreműködésével ugyanúgy telt ház volt, mint a Rájátszás új felállásának koncertjén. A Margó idén is kiemelt figyelmet szentelt a rendhagyó irodalmi eseményeknek: a Dumaszínházban A sántakutya előadáson öt Aegon-díjas író lépett fel. Esterházy Péter tizenöt percen át akart csendben maradni, de nem ment neki: „Nagyon nehéz csendben lenni.” Az író arról is beszélt, hogy  egy lakatlan szigeten felnőtt ember még akkor sem tudna irodalmat létrehozni, ha esetleg valahogy megtanulna írni-olvasni, mert nem tudna milyen hagyományhoz kötődni. Spiró György elárulta, hogy hogyan lehetne ma gazdagabb Dan Brown-nál, A Da Vinci-kód szerzőjénél, Barnás Ferenc pedig a kiállításra járó pogácsavadászokról is beszélt. Palya Bea zenésztársai mellett három slammerrel/költővel, Kemény Zsófival, Simon Mártonnal és Horváth Kristóffal lépett fel. A produkciót meghívták a debreceni Campus Fesztiválra.

Óriási érdeklődés mellett követhettük Bodor Ádám, Spiró György, Péterfy Gergely és Dragomán György szerzői estjeit is. Utóbbi zenenovelláit mutatta be, sőt harminc másodpercre gitárt is ragadott.