90 év újságírófilmjeiről egy kötetben

A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenik meg a Kultúrbarlang kiadásában Kárpáti György Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben című kötete.

A Címlapsztoriban a szerző az amerikai hangosfilm 90 évét áttekintve, a teljességre törekvés igényével vizsgálta meg az újságírószerep változását, illetve az újságírókép alakulását az amerikai játékfilmekben. A kutatás többszáz hangosfilmre terjedt ki, élen mindjárt a könyv címét kölcsönző filmalkotással, amely alapvetően formálta az újságíróképet, és évtizedekre meghatározta a zsurnaliszták mozgóképes ábrázolását.

Az újságíró mindig is kedvelt karaktere volt a mozgóképnek, s bár az újságírófilm nem önálló műfaj, hanem tematika  – amelynek népszerűsége nem vethető össze például a westernnel vagy a musicallel –, a zsurnaliszták mégis már a filmgyártás kezdetétől rendszeres szereplői voltak az amerikai mozgókép történetének. A többbszáz elkészült játékfilm alapján a sajtómunkás felismerhető, ikonikus alakjává vált a stúdiófilmeknek

A Címlapsztori filmtörténeti kalandozása során végigkövethetjük azt a folyamatot, ahogy a televíziózás megjelenése az ötvenes években felkavarta a sajtófilmek állóvizét, majd a tévé kommercializálódása visszavonhatatlanul lecsapódott a nyolcvanas-kilencvenes évek mozgóképein. Az internet ezredfordulós megjelenése és hihetetlen gyorsasággal történő elterjedése pedig egy újtípusú újságírót és újságírást vezetett be a filmben is.

A szerző a Pécsi Tudományegyetemen doktorált, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének egyetemi adjunktusa, az ötven országot tömörítő Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének, a FIPRESCI-nek alelnöke. Majd' két évtizede dolgozik filmkritikusként, az évek során írásai számos magyar filmszakmai lapban, folyóiratban, napilapban jelentek meg, valamint több filmes témájú könyv szerkesztő-kiadójaként működött  közre. A könyv mellékleteként a vásárlók megkapják A siker édes illata (Sweet Smell of Success, r.: Alexander Mackendrick, 1957) című filmet DVD-n Tony Curtis és Burt Lancaster főszereplésével. A siker édes illata nem véletlenül szerepel a szerző szerint az újságírófilm tematika 30 megkerülhetetlen filmje között. Az ötvenes évek egyik kiváló példafilmje, amely az egyre cinikusabb, munkájába belefásult, törtető újságíró karakterábrázolása felé mozdult el.

A Címlapsztori az Arcus-Kultúrbarlang standjánál kapható a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A Könyvfesztivál után a könyv a Kultúrbarlang webshopjában, és alternatív terjesztési pontokon lesz kapható