Ákos a Szigeten és a VOLT Fesztiválon

Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó egy igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében.

A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, és annyi már biztonyos, hogy először a 20. VOLT fesztiválon láthatja majd a nagyérdemű. A jubileumi Sziget nulladik napján pedig egy bővebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló Ákos-koncert várja a rajongókat.

Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert, mindenki által ismert slégerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával.

A hamarosan bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. “Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces” - ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a “2012-es szintirock” produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén. “A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLTon léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk” - vall VOLTos kötödéséről Ákos.

Első alkalommal lép színpadra Ákos a Szigeten önálló produkcióval. ”Az első Magyar Dal Napján már játszottam korábban, de önálló előadásunk itt még nem volt: izgalmas kihívás lesz 24 év koncertezés után a Sziget nyitónapján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra” – tudtuk meg Ákostól, aki egyelőre nem is árult el többet erről a koncertről, csupán annyit, hogy a hamarosan bemutatkozó, elektronikus produkcióban a kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében.

A harmadik nyári Ákos-koncert időpontját csak később jelentik be, de az már biztos, hogy Ákos április 12-én mutatja be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is.